Autó bikázás télen, fagyban, fáradtan, éhesen

Az eset már jó néhány éve történt, még kezdő autós koromban. Az ember megveszi élete első kocsiját, beszerez mindent, ami a KRESZ előír, amit az okosok tanácsolnak, de szinte garantált, hogy tapasztalat híján valami kimarad. Nálam ez a bikázáshoz szükséges felszerelés volt (pedig többen is óva intettek). Egy havas, hideg januári estén azonban a saját káromon tanultam meg, hogy a kocsi bepöccentéséhez szükséges holmi bizony fontosabb (vagy legalább olyan fontos), mint a fullos izzókészlet.

Budapest agglomerációjában lakom, a napi ingázást kocsi-tömegközlekedés kombóval oldom meg. A költözés utáni első tél rögtön történelmi volt, még az öregek sem emlékeztek olyan fogcsikorgató fagyokra, mint amik január második hetében lecsaptak az országra. Reggel még minden rendben volt, hó sehol, autó gond nélkül indul, P+R parkolóban rengeteg hely. Este azonban jött a feketeleves: átfagyva, behavazódva, fejünkben már a forró zuhany reményével ültünk be feleségemmel az autóba. Nem indul. Semmi gond, újra indítom. Semmi. Nem ragozom: megadta magát az akksi, úgy tűnt, a helyzet reménytelen.

Hogy Forrest Gumpot idézzem: „Mindennap történnek csodák. Nem mindenki hiszi, de hogy történnek, az biztos.” Az én csodám az egyik autóstárs képében érkezett el. Ő biztos nem ma kezdte a dolgot, hiszen a csomagtartóban ott lapult minden, ami a bikázáshoz kell: megfelelő kábel, feltöltött pótakku. Pillanatok alatt összedugta, amit össze kell, és közben el is magyarázta, mit hogyan kell csinálni. Alig néhány perc múlva már indulhattunk is (miután újra kiástuk az autót a hóból). Azóta az én csomagtartómban is ott figyel a bikázáshoz szükséges felszerelés, a telefonomba pedig elmentettem a profi autómentők telefonszámát is, ha mégsem boldogulnék.